A második napon, mikor végre mindenki felébredt és összeszedte magát megreggeliztünk a tetőteraszon, ahonnan gyönyörű kilátás nyílt az egész városra, és a környéket körölelő hegyvonulatokra. A buszok érkezéséig még volt időnk, így a főtér környéki bazárban nézelődtünk ajándéktárgyak után.

Egy kis előre látható késés után már úton is voltunk Akchour felé, amelyről nem tudtam, hogy mi is vár majd ott ránk, és csak egészen későn eszméltem rá, hogy az egyik marokkói ismerősöm már mutatott képeket a helyről hónapokkal azelőtt.

A harmadik hét eseményei a szokásos iramban folytak, így itt a remek lehetőség, hogy újra szót ejtsek mindazon dolgokról, amit Szulejmán mesélt nekünk, még úton Rabatba.

A második hétvégén a csapat nagy része részt vett nagyjából ugyanazon a sivatagi túrán, amivel mi is ellátogattunk a Szaharába, így egyértelmű volt, hogy ezúttal nem tartunk velük. Szerencsére nem mi voltunk az egyetlenek, mivel többek terve az volt, hogy ezt a túrát majd a cseregyakorlat után teszik meg.

Az egyetlen tervünk az volt, hogy útba ejtjük északot, és a Fez Meknesz Volubilus vonalon meglátogatjuk a vidéket. Ahogy közeledett a hétvége úgy voltunk vele, hogy inkább csak egy egynapos kirándulásra megyünk majd Tanger városához, amely a Gibraltári szoros afrikai oldalán helyezkedik el. Ebből sem lett semmi, így különösebb program nélkül vártuk a hétvégét, amikor kitalálták, hogy menjünk ki a rabati állatkertbe.

Kis csapatunk az állatkerthez érve meglátta a hely logójának, egy oroszlánnak a több méteres szobrát, íme az eredmény:

Az orvosi 4. éve után nekünk kötelező teljesíteni a sebészet gyakorlatot, viszont az rajtunk áll, hogy hol szeretnénk eltölteni a hivatalosan 4 hetet.

Szegeden abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy gyakorlatilag bárhová mehetünk a világon, elfogadják.

Mindenképpen szót kell ejtenem az IFMSA-ről, vagyis a nemzetközi orvostanhallgatói szervezetről, amelynek egyik profilja, hogy nemzetközi cseregyakorlatokat tesz elérhetővé. Ezzel nagyon leegyszerűsítem a dolgokat, de kb. ez a lényeg a mi szempontunkból.

Az IFMSA-es (máskor lesz róla szó, hogy mi is ez, illetve, hogy egyáltalán mit keresünk Marokkóban egy hónapig) cseregyakorlatok jellemzője, hogy hétvégente különböző szervezett kirándulásokra megyünk, legalábbis ami a nyári hónapokat illeti. Ezúttal az úti cél ismét Marrakech, a vörös város.

Két kisbusszal mentünk, hasonlóakkal, mint amivel megjártuk a Szaharát is, bár tény, hogy ezek sokkal jobban össze voltak rakva…

A helyiek is voltak egy busznyian, illetve mi is, bár mi valami módon a partybuszba kerültünk, ahol az utasok zömét a marokkóiak adták. Partybusz, mivel nekik szokásuk, hogy a zenét hangosan hallgatják, így Marrakechbe érve örömmel konstatáltuk, hogy nem szenvedtünk maradandó halláskárosodást.