Az alvásidő nem volt túl hosszú, hajnal 3 óra után felkeltettek minket. A matracot a lábak által behordott homok fedte, a sötétben motoszkáló hangok figyelmeztettek minket, hogy nem vagyunk egyedül. Erről az összepakolás közben talált, a párnám alatt szunyókáló jó 4 centis bogár adott tanúbizonyságot.

Várt ránk a visszaút a kisbuszokhoz, egy újabb másfél órás út, szintén a tevéken. A tegnapi lovaglás után a puszta ülés is gondot okozott, de nem volt mit tenni, menni kellett.

Igen ám, de vissza kellett szállni a sivatag hajóira, akik jámbor tekintettel várták prédájukat. Immár nagyon bölcsen, tudtuk, hogy a fehér tevét érdemes elkerülni. Ezúttal a középkorú Koreai nő húzta a rövidebbet.

A teve hangosan morogni kezdett és megpróbálta magáról lerázni a nőt. Ez sikerült is, viszont ő sikoltozva, ordibálva próbált kapaszkodni. Na, ez hiba volt, ha egyből elengedi, valószínűleg simán megússza, így viszont csúnyán meghúzta a csuklóját. A hirtelen rodeó után a helyiek be is ásták a karját a homokba, így amíg mi a napfelkeltében gyönyörködtünk ő a tevék mellett pihengetett, elég komikus látványt nyújtva.

Csövelés Marrakechben:

A hosszú, de elég eseménytelen visszaút után találni kellett egy grand taxit, ami elvisz minket Imlil hegyi falujába, ahol az estét töltjük. Imlil kb 70 km-re délkeletre fekszik Marrakechtől, a turisták főleg a Toubkal, az Atlasz és egyben Észak Afrika legmagasabb csúcsa miatt keresik fel.

Ideális esetben 6 utas fejenként 50 dirhamot, azaz kb. 1500 Ft-ot fizet, lényeg az, hogy legyen meg a kb 300 dirham egy útra. Viszont mint kiderült, most nincs kifejezetten hegymászó szezon, sőt délután 6 órakor várhatóan nem lesz nagy mozgás amúgy sem.

A grand taxi egy sima autó, szinte mindig egy korábbi típusú Mercedes, így kicsit zsúfolt 6 embernek, de itt ez nem gond.

A taxisok mondjuk úgy koordinátora, aki beszedi a pénzt és megmondja, hogy melyik sofőr kit hova vigyen, elég dörzsölt alaknak tűnt, de nem hagytuk magunkat. Győzködött minket, hogy teljes árért egyezzünk meg vele, de az első árat sohasem szabad elfogadni.

Amikor már kb másfél órája várakoztunk, és a taxis már Dorinának széket, nekem meg faládát adott, hogy addig se álljunk, végül meg tudtunk egyezni. Tény és való, hogy hegynek felfele megyünk egy nagy távolságot, és választásunk sem nagyon volt.

A taxis Imlil központjában tett ki minket, egy hotel előtt, mondogatta, hogy ott nyugodtan meg tudunk vacsorázni. Közben Dorinát hátrahagyva elmentem a szemben lévő bódéba vásárolni vizet, meg néhány apróságot a másnapi túrához.

Nagyon vicces volt a boltos, a fél üzletet rámsózta volna, ha hagyom. Ajánlott tonhalas konzervet, mindenféle magvakat, mackósajtot, aszalt gyümölcsöket szóval mindenfélét. A mániája mégis a térkép volt. Először úgy voltam vele, hogy jó az internetes térkép, ott egy ösvény van, nemigen lehet elvéteni, de gondoltam legalább megnézem. Ilyen vacak térképet még nem láttam, még szintjelölések sem voltak rajta, de ez elég volt ahhoz, hogy a boltos 3 ezer Ft-ért el akarja nekem adni.

Megkezdődött az alkudozás, repkedtek a számok. A térképet berakta a szatyromba, én kivettem, új összeget ajánlott, majd megint berakta a szatyromba és én újra kivettem. Ez így ment hosszú perceken át, amíg végül 2 üveg vízzel és pár aprósággal, térkép nélkül távoztam a helységből.

Eközben Dorina sem maradt társaság nélkül, egy kissé sántító férfi azt mondta neki, hogy a szállásadónk majd értünk jön, addig nyugodtan várjunk ott. Ez nagyon gyanús volt, de a vendégeknek járó mentateát még meg akartuk inni, hogy ne sértsünk meg senkit.

Ekkor az okostelefonnal rendelkező sánta férfi (ez fontos, mert előtte nem sok mindenkinél láttunk ilyet) leült és kiderült, hogy ő igazából hegyi túrákat szervező ügynökféle.

Kissé naívan magunk akartuk megjárni a hegyet, de tudtuk, hogy egy napunk van arra, hogy felmásszunk és le is ereszkedjünk, ami nagyon szűkös így. A férfi felvázolt egy lehetőséget, amely szerint a 3200 m-en lévő menedékházig öszvérek hátán is fel tudnánk jutni.

Erről korábban olvastam már, és egyre csábítóbb ötletnek tűnt, főleg amikor kiderült, hogy anyagilag alig van eltérés az öszvéres és az öszvér nélküli verzió között.

Megegyeztünk hát, hogy másnap hajnalban (már megint hajnalban) találkozunk vele, a hegyi vezetőkkel és az öszvérekkel. Búcsúzóul még felajánlotta, hogy ha netán valami nem tetszene az alvóhelyet illetően, szóljunk neki, és ő szívesen fogad minket (kicsit sem gyanús :D)

Sompolygás a sötétben:

A férfi „kölcsönadta” két fiát, hogy vezessenek el minket a szállásunkhoz, ami eléggé el volt rejtve mondjuk úgy. Jó 20 percnyi tempós séta után elértünk egy házhoz, a fiúknak adtunk egy kis pénzt segítségükért, ám először nem akarták elfogadni. A házba belépve kiderült, hogy teljesen rossz helyre hoztak minket, gondolom ezért nem fogadták könnyen a borravalót, mert fogalmuk sem volt, hogy hova visznek. Ennek a háznak a tulaja viszont elvitt minket a szálláshoz, ahová az út termőteraszok mellett, öntözőcsatornákon át és istállók szomszédságában vezetett. Számos kőlépcsőt megmászva vájogviskók mellett elhaladva végül ténylegesen megérkeztünk.

Szállásadóink, egy fiatal házaspár egyből rokonszenvesnek tűntek, kértünk tőlük vacsorát, amely elkészültéig pont volt elég idő kipakolni és lefürödni. Az előétel a harira nevű csicseriborsóval és vékony tésztával készült lencseleves volt, a főétel természetesen tajine, mégpedig főleg borsóval, répával, karalábéval majd végül egy kis desszert.

Mindezt kísérte az elmaradhatatlan mentatea, amelynél jobbat az óta sem ittunk sehol.

PS: A wifi kapcsolat sajnos nem teszi lehetővé, hogy képeket vagy videókat is közzé tegyek, talán majd otthon, de addig is mindenkinek a képzeletére van bízva minden! :D