A második hétvégén a csapat nagy része részt vett nagyjából ugyanazon a sivatagi túrán, amivel mi is ellátogattunk a Szaharába, így egyértelmű volt, hogy ezúttal nem tartunk velük. Szerencsére nem mi voltunk az egyetlenek, mivel többek terve az volt, hogy ezt a túrát majd a cseregyakorlat után teszik meg.
Az egyetlen tervünk az volt, hogy útba ejtjük északot, és a Fez Meknesz Volubilus vonalon meglátogatjuk a vidéket. Ahogy közeledett a hétvége úgy voltunk vele, hogy inkább csak egy egynapos kirándulásra megyünk majd Tanger városához, amely a Gibraltári szoros afrikai oldalán helyezkedik el. Ebből sem lett semmi, így különösebb program nélkül vártuk a hétvégét, amikor kitalálták, hogy menjünk ki a rabati állatkertbe.
Kis csapatunk az állatkerthez érve meglátta a hely logójának, egy oroszlánnak a több méteres szobrát, íme az eredmény:
Naná, hogy felmásztunk rá!
Az oroszlánról annyit, hogy annak idején a Marokkó szinte teljes hosszán végig húzódó Atlasz hegységben őshonos volt egy oroszlán alfaj, innen a logó.
Értelemszerűen az afrikai állatok voltak többségben, főleg zsiráfból és oroszlánból volt kifejezetten sok. Az viszont meglepő volt, hogy mennyire rendben van már a bejárati épület is.
D: Szurikáták... Te látod őket?
Én: Nem, de biztos elbújtak.
D: Várj csak az mi ott? Egy keselyű???
Én: Akkor már tudom hol vannak a szurikáták :D
Maga a hely hatalmas, ha pl.: a budapesti állatkerthez viszonyítva, az állatok kifutója pedig óriási. Rengeteg helyük van, és a környezet adta lehetőségeket is jól kihasználták, de sok a mesterségesen kialakított tó, patak és domb is.
Miután már egy ideje ott tartózkodtunk csak világosabb lett, hogy ez a hely kiválóan szervezett, lényegében rendezettebb, mint maga az ország úgy általában. (némi túlzással persze)
Mindenkinek csak javasolni tudom.
Rabat beach:
Másnap újra kilátogattunk a hírhedt strandra, ahol múltkor hívni kellett a rendőrséget, bár ezúttal nem volt sok esélyünk arra, hogy egyáltalán elérjük a vizet. A parthoz közeledve láttuk, hogy a vízben annyi az ember, hogy magát a vizet szinte nem is látni, valamint, hogy a parttól legalább 100 méterre ér véget a napernyőkből álló rögtönzött falu.
Estefelé már kezdtek fogyni az emberek...
Nem volt mit tenni, egy oldalsó partszakasz választottunk, ahol nem is voltak sokan, viszont ez annak az egyszerű ténynek volt köszönhető, hogy a partot sziklák borították és így a fürdés nem lett volna tanácsos a hullámverésben. Az mindenképpen pozitívum, hogy végre sikerült kiműteni a talpamból azt a fekete tüskét, ami még a hét folyamán tört bele. Ez van, ha az ember életében először ugrálhat önfeledten a méteres hullámokban az Atlanti óceánban és a körülmények is ideálisak, pl.: nem vagyunk túlságosan északon az ilyesmihez. De ilyenkor is bele lehet térdelni a víz alatti sziklába és belelépni a valószínűleg tengeri sünbe. :D
