Csomagok összekészítve, indulásra készen…

 A Népligetből induló Budapest Bécs menetrendszerinti busz járatával, a valamivel több, mint egy hónapos utazásunk végre kezdetét vette.

Ahogy haladtunk nyugat felé a Kisalföld lankái között azon gondolkodtunk, hogy milyen nevezetességeket kellene megnézni, illetve, hogy fogunk majd a városban közlekedni. Csakhamar kitaláltuk, hogy habár a jegyet a végállomásra váltottuk, ha leszállunk a reptéren, akkor sokkal jobban járunk, hiszen, ha úgyis vissza kell majd menjünk a reptérre, akkor minek cűhöljük magunkkal a csomagokat, amikor le tudjuk ott is tenni.

Az út már eleve kalandosan indult, hiszen az indulás előtt készített képünk odavonzotta a biztonságiakat is, akik szerint itt tilos fényképezkedni. Állításának igazolására még telefonos segítséget is kért, ám, mivel ez nem köztudott és kiírva sem volt sehova nekünk lett igazunk, így el is készült a fénykép.

A reptérre érkeztünkkor a sofőr finoman jelezte felénk, hogy ő a csomagokat a megfelelő rend szerint helyezi be a busz csomagterébe, és nem csak úgy bedobálja, legközelebb ne szórakozzunk vele. Lényegében az, hogy csomagjainkat megkapjuk 2 db extra mozdulatába került. Hát ez van..

Ügyet sem vetve rá beléptünk a terminálba.

A terminál először ridegnek tűnt, de az idő múltával azt mondom, hogy teljesen emberbarát. Az első amit megnéztünk, azok a padok voltak, amiken az estét fogjuk tölteni, mert Ferihegyen minden ülőhely között kartámla van, így azokon feküdni lehetetlen. Itt kellemes csalódás ért minket.

A terepet felmérve gyorsan útba is ejtettük az első csomagmegőrző állomást, majd a másodikat is. Az első tele volt, viszont a másik is. Addig addig, hogy megegyeztem az amúgy rendkívül figyelmes úrral, hogy ugyan azt a 2 db alig észrevehető poggyászt valahogy fogadja be, így már csak egy 40L-es túratáska és egy szabvány 55x40x20 cm-es kisbőrönd maradt nálunk, hogy azokat végigvonszoljuk az osztrák főváros utcáin.

Rövid távon nekem szimpatikusabb a busz, mint közlekedési eszköz, így ezt is választottuk. A terminálból kilépve megláttuk, hogy egy bécsbe tartó busz mindjárt indul, ezért gyorsan fel is szálltunk rá. Középiskolás német tudásom, ami igen szerény, azért néha jó szolgálatot tud tenni bizonyos szituációkban, most sem hagyott cserben. A busz a „Westbahnhof” irányába tartott, gondoltam annyira csak nem keveredhetünk rossz helyre. Ha talán nem egy percünk lett volna gondolkodni akkor a retúr jegyet válasszuk, hogy ezzel némi pénzt is megspóroljunk, viszont szokták mondani, hogy fontos a spontaneitás…

Út közben a végig nagy előnyt jelentő offline térképek segítségével rájöttünk, hogy a hirtelen választott úti cél közelebb van az általunk preferált látnivalókhoz, mint a nemzetközi járat végállomása, sőt a Schönbrunni palota is csak kb 30-40 percnyi séta.

De mindenek előtt az ebéd…

Ugyan hoztunk magunkkal uzsonnát, de nem akartuk a készleteinket már az elején felélni, hiszen Marokkóban még javában tart a Ramadan, az Iszlám nagyböjt, amikor is nappal ételt és italt egyáltalán nem fogyasztanak. ( Ez az apró tényező még biztosan elő fog kerülni)

Gyorsan szét is néztünk, viszont még nem akklimatizálódtunk a nyugati árakhoz + nagyon éhesek voltunk, szóval elég gyorsan megtaláltuk az ár-érték arány tekintetében előkelő helyen álló „Türkis” török gyorsétteremláncot. Az ételt tekintve egyikünk sem csalódott…

Ebéd közben volt szerencsénk találkozni az osztrák télapóval, aki bordó rokikocsival, köldökig érő fehér szakállal, és nemzeti színű sapkával szlalomozott az asztalok között.

Hamar megérkeztünk az osztrák Versailles-be, amit ki is takart egy hatalmas színpad, mellette pedig egy királykék Ferenc József a kerekesszékben( ???) szoborkompozíciót csodálhattunk meg. Aki járt már ott, tudja, hogy a palota udvarának végén van egy domb, annak tetején pedig egy szép épület, melyhez lankás ösvény visz fel… Na, pontosan oda nem mentünk fel a kis húzós bőrönddel, viszont a kötelező fényképek elkészítése után, az emberek figyelmes mustrálása közepette folytattuk a kastélykert kavicságyának felszántását (némi túlzással persze).

A pihenéssel és az Instagram felfedezésével eltöltött idő után szándékos kerülővel értünk vissza a vasútállomásra, ahol egy kiadós muffin után szálltunk fel a reptérre szállító buszra. Okos döntésnek bizonyult, hogy a palotát néztük meg és nem pedig a belvárost, hiszen, ami létezik utca kb. mind láthattuk, a belváros számos jeles épületét pedig közelről megcsodálhattuk.

A reptéren felvettük a csomagokat, hiszen a véletlen városnézéssel jócskán elment az idő. Az egyik kávézóban láttuk, hogy egy kupac ember nézi a magyar meccset. Nem volt mit tenni, mi is beültünk, és egy kávé mellett végigkövettük az eseményeket.

Mindezek után elfoglaltuk helyünket a nagyon kényelmes padokon, így amíg Dorina jelenleg is ott alszik, én a legközelebbi áramforráshoz csatlakozva, egy valami bankkártyás szolgáltatást népszerűsítő állomás egyik fémládáján ülve írom ezt a bejegyzést.

Éjjel 1 óra 24 perc.  Fél 4-kor ébresztő, 6-kor indul a gép Lisszabonba!!!

PS: Blogot sose készítettem még, de mikor máskor... A későbbiekben majd kiegészítem a szöveget képekkel stb de most már alszok :D

Bags’re full, ready to go…

Our one month journey finally started by the scheduled bus from the Népliget bus station of Budapest to the city of Vienna.

The journey itself started funny, because before departure we made a picture at the bus station, however the safety guards said that it’s forbidden. There were no tables of it at all and after a little conversation we could officially make that photo.

As we were traveling west between the tiny hills of the Kisalföld (region of Hungary) we were thinking about what sights should we visit and how will we travel in the city. Soon we realised that it’s much better for us if we leave the bus at the airport instead of the city center, because we have to come back to the airport later, so we could save a lot of time and energy.

When we arrived to Vienna Airport the bus driver was really upset about our idea to leave the bus before it was said, but this procedure took only 2 extra movement to open the luggage rack.

The terminal looked rigid with those black and white colours but now I say it’s cool. Firstly we checked the chairs and benches where we will spend the night, because in Hungary in the terminal there’re armrests between every seats so it’s impossible to lay down. This place was different.

After this, we had to find the luggage storage, but it was full. The other one was full as well so I made a bargain with the officer to allow us to put down our „tiny” luggages there and no one will ever realise the extra stuff. We’re lucky, so the only baggage that we had to drag with us through the streets of the Austrian capital was my 40L hiking bag and a 55x40x20 cms little one.

For short distances I prefer buses so we choose it to enter the city. We saw that a bus will depart in minutes so we quickly get on. I learned german in the high school but it’s hopeless for me to communicate, however in some cases it can help a lot. With that bus we went to the „Westbahnhof” and I said, okay, we will be somewhere in the center, it will be okay. Maybe if we have more time we could buy a return ticket to save some money, but it’s important to be spontaneus…

We had some offline maps so our quick decision to choose a bus seemed to be a very good choice, because the train station was really cloose to the Schönbrunn Palace, only 30-40 minutes walk.

But first, lunch…

Okay, naturally we brought some food with us but we didn’t want to eat it at the very beginning, because this is the month of Ramadan in Morocco, the great fasting when it’s forbidden to eat and drink before sunset. (I am sure this tiny fact will affect our trip later)

So, we made a little tour, however the time was short to acclimatizate to the western prices + we were really hungry and we quickly found the best place if we count the prize, quality and the amount of food, the Turkish restaurant named „Türkis”. Both of us was satisified…

During lunch we were lucky enough to meet with the „Austrian Santa” who was slaloming between our tables with his long beard, national color hat and red wheelchair.

It took a short time to arrive to the Austrian Versailles, but it was difficult to see because a huge stage, next to it there was a big royal blue statue of Emperor Franz Joseph in a wheelchair???? If anyone was there before, knows that there is a hill in the garden and on the top of it a pavillon like building and a nice path to reach it… That was the place where we didn’t go up with our tiny bag, but after the necessary pictures, we continued the breaking of the rockbed while the people were staring at us. ( maybe it wasn’t that dramatic).

After some resting and discovering the secrets of Instagram we made a loop around the area to arrive back to the train station and after a cupcake we went back to the airport. It was a wise decision that we choose the palace for sightseeing instead of the city center, because I am sure we crossed every street that exists in Vienna with the bus and it was perfect to see many important buildings there.

At the airport we got back our bags, because we spent a lot of time with this unexpected sightseeing. There were a lot of people in one of the cafes and we saw that they’re watching the Hungarian football match of the European Championship. There was no other option, we joined and we followed it with a good coffee.

After it we found our place on the benches and Dorina is sleeping there right now, while I am writing this post, connected to the closest source of electricity, sitting on some metal boxes of a bank.

It’s 1:24 AM. The alarm clock will wake us up at 3:30, our flight will depart to Lisbon at 6 AM!!!

PS.: This is the first blog ever, but the best time to start... Now it's time to sleep. :D